Deichler András – Szakmai életút

Szakmai életút

Szigetváron születtem 1960. május 26-án és Deichler Andrásként írták be nevemet a római katolikus anyakönyvbe. Szüleim kétkezi munkások voltak, zenei kötődéssel nem rendelkeztek. Anyai öregapám már születésemkor azt kérte az Úrtól, hogy az unokája zenész legyen. Nem érhette ezt meg, de kérése meghallgattatott.
Első találkozásom a zenével csak ötödikes koromban történt meg, amikor is édesanyám munkahelye a zeneiskola szomszédságába került és a zenetanárok megkörnyékezték, hogy a gyermekének zenét kell tanulnia. Mivel fúvós szakra volt csak felvétel, így kezdtem el tenorozni Pápai István tanár úrnál. A pedagógus egy olyan szakma, amit csak elhivatottsággal lehet végezni. Nekem szerencsém volt a főtárgy tanáraimmal, mert mind ilyenek voltak. Éltek-haltak a hangszerükért és mindent elkövettek azért, hogy a nebulóknak, akiket tanítanak mindent átadjanak, hogy öröm legyen nekik a tanulás, az együtt eltöltött idő, hogy a közös programok felejthetetlenek maradjanak. Mindegyik tanárommal mind a mai napig tartom a kapcsolatot, hívom Őket a hangversenyeinkre, sőt tartottunk közös hangversenyeket is. Pápai tanár úr szerettette meg velem a fúvószenekart, neki köszönhetem, hogy az életem egyik meghatározója lett a közösségépítés. 36 éve alakítottam meg a szigetvári fúvószenekart, melynek jelenleg már több generáció is a tagja a 10 évestől az 50 évesig, és több életre szóló kisebb baráti közösség is megtalálható az együttesben. Érdekesség, hogy a zenekarban 3 házaspár is „összejött”. Második tanárom még a zeneiskolában Farkas István Péter volt, aki főiskolásként járt ki tanitani a „kisváros”-ba. Nála tanultam meg harsonázni, amivel szereztem 1982-ben tanári diplomát. Őt nevezem igazán a példaképemnek. Velünk, fiatal csínytevőkkel nagyon megtalálta a hangot, a közös muzsikálással megfogott Bennünket és éjjel-nappal ott „lógtunk” a zeneiskolában. Ő egy rendkívüli karriert futott be az életében, 40 évig volt az Operaház szóló harsonása, a világ több híres zenei egyetemén tanított és nemzetközi versenyek győztese. Az Ő inspirálására és nála szereztem posztgraduális képzés keretében 55 évesen a PTE-n a master diplomámat, mert vallom, hogy a tanulást sosem szabad abbahagyni, az önképzés és az innováció az előrelépés záloga. Vele is folyamatosan tartom a kapcsolatot, utoljára az általam vezetett zeneiskola 50 éves jubileumi hangversenyén 2021. november 25-én játszottunk együtt egy 9 tagú rézfúvós együttesben, ahol még két olyan rézfúvós tanári diplomát szerzett kollégám is játszott, akik viszont nálam kezdték zenei tanulmányaikat a szigetvári zeneiskolában. Harmadik főtárgytanárom Sztankov Sztefan tanár úr volt. Ő volt az, aki hitt bennem, aki mellém állt, amikor nehezebben mentek a dolgaim és mind a szakközépiskola,
mind a főiskola rögös útjain eligazított és diplomát adott a kezembe. Örök hálával tartozom neki. Már időskorú, de még mindig tájékoztatom Őt a velem történtekről és érdeklődöm egészségi állapotáról. Fontosnak tartom az idősebb generáció megbecsülését, a velük való kapcsolattartást, hiszen a szüleinken kívül Ők voltak azok, akik minket tanítottak és nem csak az iskolai dolgokra, hanem arra is, hogyan álljuk meg a helyünket a nagybetűs életben, hogyan oldjuk meg a problémáinkat. Irányt mutattak nekünk, megtanították megkülönböztetni az értékest az értéktelentől. Nekünk kötelességünk a Tőlük kapott tudást tovább adni az utánunk következő nemzedéknek.
Diplomám kézhezvétele után az első és már bizton leírhatom, egyben utolsó munkahelyemre a szigetvári zeneiskolába kerültem, immár 41 éve. Az igazgatónő hívott vissza, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy alakítsak egy városi fúvószenekart, mert ez, az akkori városvezetés határozott kérése is egyben. Ez egy óriási szakmai kihívás volt nekem, mint pályakezdő pedagógusnak egyrészt, mert Pápai tanár úr szigetvári távozása óta nem volt a városnak fúvószenekara, másrészt pedig a semmiből kell felépíteni egy olyan „alkotást”, amelyre sok kihívás fog várni. Fúvószenekari tapasztalatom már volt, de a „másik” oldalon, azaz gyerekkorom óta, de leginkább közép és főiskolás koromban több pécsi fúvószenekart is megjártam, és még ekkor is aktív tagja voltam a sok nemzetközi sikert elért Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekarnak. Ezen évek alatt megismertem a fúvószenekari hangzásvilágot, sok karmesterrel dolgoztam együtt, köztük Neumayer Károly tanár úrral, volt egyetemi intézet igazgatóval, akitől nagyon sokat tanultam a fúvószenekar vezetéséről. Nagy elánnal csaptam a lovak közé, de a haza gyorsan magához szólított és 18 hónapra elbúcsúztam a civil élettől. Szerencsémnek és zenei tudásomnak köszönhetően fúvószenekari szolgálatot teljesíthettem, és ami még ennél is nagyobb dolog volt ezen idő alatt meg tudtam szerezni a fúvószenekari karnagyi diplomámat is a Budapesti Népművelési Intézetnél, ahol olyan jeles tanároktól tanulhattam, mint Eördögh János, Pécsi József és Apáthy Árpád. Nyitott voltam az újdonságokra, megfogadtam a tanácsaikat, igyekeztem ellesni tőlük a karnagyi munka mesterfogásait.
Az igazi tanítási – nevelési munkát a leszerelésem után tudtam elkezdeni, pontosan 1986 szeptemberében. Nagyon át kellett gondolni a szakmai lépéseket, biztos alapokra helyezni egy leendő fúvószenekar jövőjét. Felvettem a kapcsolatot tapasztaltabb, idősebb kollégákkal, akik már bizonyítottak e téren. A munkahelyemen a zeneiskolában tudatosan irányítottam a felvett gyerekeket bizonyos hangszerek felé, hogy a klasszikus fúvószenekar összeálljon. Kollégáimmal nyitott, egymást segítő légkör kialakítására törekedtem, kezdeményeztem közös
szakmai munkát, kritizáló megjegyzéseiket átgondoltam, folyamatos önreflexiót alkalmaztam. Aktívan részt vettem a régiós karnagyi klubok munkájában, tartottam zenekari próbát szakemberek előtt, melyet utána kielemeztünk. Ezeknek óriási hasznát láttam a munkám során, tisztában lettem vele, hogy mik a szakmai előrelépés lehetséges útjai. Előbb kisebb kamaracsoportokat alakítottam, majd a második év végén már kiálltam a nagyközönség elé a zenekarommal, melynek akkor 17 tagja volt és letükrözte az igazi fúvószenekari hangzást. Mind a mai napig a fúvószenekar az igazi szerelem, 36 éve folyamatosan az életem része, egyrészt hozzá kötődnek szakmai sikereim és rengeteg baráti szál. A létszám is egyre gyarapodott, volt olyan időszak, hogy 70-en muzsikáltak benne.
Közben 1989-ben megnősültem, feleségem is pedagógus, tanítónőként kezdte, most Ő is intézményvezető egy helyi általános iskolában. Két gyermekünk született 1991-ben Dávid, 1993-ban Adél. Már mindketten diplomás felnőttek és önálló életüket élik Budapesten.
1994-ben a kor kihívásainak eleget téve megalapítottam a Szigetvári Fúvósokért Alapítványt, melyet 6 társammal együtt azért hoztunk létre, hogy a fúvószenekar működését segítsük. Az alapítvány jelenleg is aktívan működik, az elmúlt közel 30 évben több 10 millió forint támogatást kapott és több száz fúvószenei rendezvény megszervezésében vállalt jelentős szerepet.
Úgymond egészen fiatalon – 36 évesen – 1996-ban lehetőség adódott a munkahelyemen, hogy pályázhassak az igazgatói állásra, mert nyugdíjba vonult az iskola alapításától vezető állásban levő zeneiskola igazgató. Az ambícióm megvolt hozzá, Ő is támogatott, így nem sokat gondolkodtam, hanem megírtam a pályázatot és beadtam. Úgy éreztem, hogy a kollégákkal korrekt és előremutató kapcsolatban álltam, az idősebb kollégák is bíztak bennem, pozitív attitűdökkel rendelkeztem, rugalmasan gondolkodtam, az újítások híve voltam. Kerestem és alkalmaztam az új pedagógiai módszereket, kapcsolatokat alakítottam ki a szakmai tovább fejlődés érdekében. A pályázatom sikeresnek bizonyult és 1996. augusztus elsejétől, mind a mai napig folyamatosan vezethetem az akkori Állami Zeneiskolát, ma a Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola nevet viselő intézményt. Ekkor talán fel sem fogtam, hogy mekkora felelősség egy iskola vezetése, hogy rajtam múlik elsősorban, hogy a feladatát el tudja-e látni, tud-e jövőképet adni és zeneiskolaként hogyan tudja befogadni a hozzá bizalommal forduló gyerekeket a hangversenylátogató felnőttekkel együtt. Az új kihívás tettrekészséggel töltött el és teljes aktívitással kezdtem el az új feladatköröm ellátását. A kollégák véleményének a kikérésével kialakítottam az új munkaközösségeket, kezdeményeztem több zenei rendezvény szervezését, a komolyzene népszerűsítését a szigetvári lakosság körében. Óvatos nyitást a
könnyűzene beépítésére a hangszeres oktatásba. Az igazgató kinevezésemmel együtt egy újabb alapítványt hoztam létre Szigetvár és Térsége Zeneoktatásáért névvel, a zeneoktatás feladatainak a segítésére. Ez a szervezet azóta szintén folyamatosan működik, leírhatatlanul sokféle módon támogatja az iskolát, egyik alapítója Demjén Ferenc Kossuth-díjas előadóművész – aki egy Szigetvárhoz közeli településen lakik – és folyamatosan támogat Bennünket, sőt minden évben egy jótékonysági estélyt szervez városunkban a zeneoktatás javára.
1998-ban beiratkoztam a BME vezetőképző iskolájába, ahol 2000-ben meg is kaptam a Közoktatásvezetői diplomámat. Közben 1998-ban egy rangos városi kitüntetésben részesültem, megkaptam Szigetvár város oktatási és közművelődési díját. Ez nyilván ösztönzött a munkám még erőteljesebb folytatására. 2000-ben a város oktatáspolitikájában számomra nem kívánt fordulat állt be, a vélt takarékossági okokra hivatkozva a városi alapfokú iskolákat és óvodákat egy közös intézménnyé vonták össze és így iskolánk – többekkel egyetértésben minden ellenkezés ellenére – intézményegység lett, amibe 2 általános iskola, 3 óvoda és a művészeti iskola tartozott. Később lett még ennél „cifrább” összevonás is. Az önállóságunk odalett, de a szakmai munkánkba csak minimálisan szóltak bele felülről. Ekkortájt már javában zajlott egy erőteljes bővítési folyamat a művészeti iskoláknál. 1993-ban kezdődött és 1996 után gyorsult fel a művészti iskolák számának a rohamos növekedése, annak következtében, hogy a törvénymódosítások lehetőséget teremtettek a csoportos művészeti ágak bevezetésére. (képző-, tánc- és drámaművészet) Ez elindított egy átláthatatlan folyamatot, mely nem vált a művészetoktatás színvonalának a javára. Ezzel egyidőben az u.n. fejkvótarendszer működött, ami szintén nem a minőségi oktatás felé vitte az irányt, viszont sokak számára hatalmas üzletnek bizonyult. Ebben a helyzetben az állam által finanszírozott iskolák hátrányt szenvedtek az egyre szaporodó u.n. „civil” (elsősorban alapítványi) iskolákkal szemben. Jómagam is dilemmába kerültem, hogy hogyan tovább? Engedjek a nyomásnak és a fejkvótaszerzés kapcsán minél több gyereket „vadásszak be” v. pedig szép lassan, de megássuk a magunk sírját. Nyilván az életben maradás a fontosabb, így a profilbővítés mellett döntöttem és fejlesztettünk: a néptáncoktatásunk már működött, elindítottuk a grafika festészet szakot, és egy rövid ideig dráma oktatás is zajlott iskolánk falai között. Ez magával hozta azt is, hogy ebben az időben volt a legmagasabb a művészeti iskolában tanulóink száma, megközelítette a négyszázat. A pedagógusképzés viszont nem tudta követni a megnövekedett igényeket és a tanárhiány a mi területünkön már ekkor nagy problémákat okozott. Ennek az lett a sajnálatos következménye,
hogy a zene mellett mára már csak a grafika – festészet maradt életképes, az viszont magas színvonalon működik jelenleg is.
A digitálizáció a zeneoktatást sem kerülte el. Lépést tartva az ezen irányú fejlődéssel és a magam elé állított célokat bővítve 2003-ban továbbképzés keretében a Sibelius kottaszerkesztő programot sajátítottam el, 2004-ben pedig ESDL – EU számítógépes felhasználói jogosítvány szereztem. Mindkettőnek nagy hasznát veszem azóta folyamatosan.
2006-ban újabb jelentős változás következett be a szakmai életutamban. Nyugdíjba vonult a „nagy iskolaösszevonó” és kiírták a pályázatot a helyére. Óriási kihívás a rendszer adta helyzetben, hogy 3 féle iskolatípust vezessen egy ember. Neki ugrottam, felkészültem rá és a szavazásnál a 3 jelölt közül a közel 100 pedagógus 80%-a rám adta a voksát. Mivel már a „rendszerben” éltem, ismertem a működését, a vezetőket – igaz a helyzet így más volt – valamelyest változtatva a szerkezeti felépítésen jó rajtot sikerült vennem. A munka folytonosságát biztosítani tudtam, az innovatív, új módszereket támogattam, sok pályázati lehetőséggel éltünk. Az elsők között kapcsolódtunk be a kompetencia alapú oktatás elterjesztésébe, létrehoztunk egy regionális (Baranya, Tolna, Somogy) együttműködést, hálózatos rendszert, azzal a szándékkal, hogy erősítsük az akkor megjelenő kompetencia alapú oktatás elterjedését. (TÁMOP 3.1.4 Kompetancia alapú oktatás elterjesztése a közoktatási intézményekben) Bemutató órákat tartottunk a közösségbe tartozó intézményekben az érdeklődő iskolák számára. Az egyre erőteljesebb megszorítások következtében is különösebb sérülés nélkül tudtunk tanítani. A művészeti iskolában ebben az évben megalakult két kolléga kezdeményezésére a Szívhúrosok Zenekar, mely hegedűsökből és gitárosokból állt, majd csatlakoztak hozzájuk zongoristák és fuvolások. Ez nagy örömömre szolgált és munkájuk sikerességéhez a feltételeket igyekeztem biztosítani. Bekapcsolódtunk az un. IPA magyar-horvát közös EU-s pályázatba is, ami nagyon sok ismeretanyag bővítést hozott és eszközfejlesztési lehetőséget. E projektnek köszönhetően jutott iskolánk interaktív táblához elsők között a művészeti iskolák közül. Ebben az időszakban a tanárok szinte folyamatosan vettek részt továbbképzéseken, új módszerekkel ismerkedtek meg.
A Magyar Zene és Művészeti Iskolák Szövetsége egy olyan szakmai szervezet, mely a művészeti iskolák érdekeinek az érvényesítésére jött létre 1991-ben. Összefogja ezen iskolákat, segíti a munkájukat, kapcsolatrendszert épített ki nemzetközi szinten is hasonló szervezetekkel. Az országosan kiépített hálózata megyei szinten tartja a kapcsolatot az országos elnökséggel. 2007-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a Baranya megyei szervezet elnöki posztjának a betöltésére felkértek. Ez szakmai elismerése az ember munkájának, és további ösztönzést ad a
számára szakmai fejlődéshez, lehetőség arra, hogy a megyei gondokat továbbítsa az országos elnökség felé és javaslatokat tegyen a jobbítás szándékával. A pozíció elvállalásával egyben az országos elnökség tagja is lettem. Az elnöki feladatot mind a mai napig ellátom, igyekszem legjobb tudásom szerint vezetni a megyei szervezetet és részt venni az országos elnökség munkájában.
2009-ben a fenntartónak egy újabb „ötlete támadt” a takarékosság jegyében és a gimnáziumot és a bölcsödét is egy kalap alá vette a mi intézményeinkkel. Ez már sok volt nekem, nem értettem ezzel egyet és „visszavonultam” a művészeti iskolába. Sajnos amitől tartottunk az nemsokára bekövetkezett. Szigetvár volt az országban az első adósságrendezési eljárás (köznéven csődeljárás) alá vont város. Ez a művészeti iskola számára majdnem a véget jelentette, hiszen nem kötelező jellegű volt ez az oktatási forma. Az állam által kirendelt adósságrendezési biztos egyik első javaslata az volt, hogy a művészeti iskolát be kell zárni. 2010 év elejét írtuk. Volt pánik! Közösen átgondoltuk a helyzetet, megnéztem kihez lehet fordulni, megtaláltuk azt az egy jogszabályt, ami ide vonatkozott – év közben nem lehet iskolát megszüntetni – és ezzel időt nyertünk. Országos akciót szerveztem az iskola megmentésért, szakmai szervezeteket kerestem meg, eljutottam a leendő oktatási miniszterhez és elsősorban neki köszönhetően a város kötelékéből kiszakadva a megyében egyetlenként szeptembertől megyei fenntartású művészeti iskola lettünk, az oktatási rendszer akkori „faramuciságának” köszönhetően egy tőlünk 60 km-re levő középiskola tagintézményeként. Egy iskolának sem kívánom azt, amit mi átéltünk ez alatt a félév alatt, de siker koronázta az tevékenykedéseinket és folytathattuk a munkát. Megmaradt az épület, megmaradt a tantestület, a növendékeink folytathatták művészeti tanulmányaikat. Ez óriási közös öröm volt a számunkra és a sok nekünk segítő jószándékú embernek.
Az ominózus történtek után közel egy évvel 2010 év végén megkaptam életem egyik legnagyobb szakmai elismerését. Zenepedagógiai Artisjus országos kitüntetési díjban részesültem, melyet Budapesten vehettem át egykori főiskolai tanáromtól, Madarász Iván zeneszerzőtől. Egy másik nagy szakmai munkának az eredménye, hogy a Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekarral felvettük és kiadtuk 2. CD lemezünket, melyre nagyon büszke vagyok, többek között azért, mert a lemezre felkerült Beethoven: Egmont nyitánya is, melynek megtanulása és elvezénylése egyike volt az álmaimnak. Szintén ebben az évben a város vezetése is a legnagyobb városi kitüntetésben részesített, megkaptam Szigetvár Város Díszpolgára címet. Szinte szóhoz sem jutottam, amikor értesítettek róla.
A tantestület annak ellenére, hogy a legminimálisabb működési feltételeink voltak abban az időben is rengeteget dolgozott. A tanításon kívül koncerteket szerveztünk, versenyekre, találkozókra mentünk, ahol jobbnál jobb eredményeket értünk el, továbbra is küldtünk növendékeket a művészeti szakközépiskolába. Megalakítottuk a tanári kamarazenekart, mellyel a városi rendezvényeken vettünk részt, tartottunk ősbemutatókat, és a megyei kapcsolatok révén külföldre is eljutottunk vele. 2012-ben egy csoda történt az iskolánkkal. Egy szülő azzal az ötlettel állt elő, hogy a zeneiskolások adjanak egy koncertet a pécsi Kodály Központban. Azt minden zenész akkor már tudta, hogy az Európa Kulturális fővárosa kertében megépített pécsi KK az egyik legjobb akusztikájú koncertterme lett Magyarországnak, de Európának is. Ide akkor fellépőként csak a világhírességek juthattak be. És láss csodát a szülő egy – két társával együtt kibérelte nekünk a „zenepalotát”. 2012. június 3-án reggeltől késő éjszakáig a szigetvári zeneiskolásoké volt a Kodály Központ. Próbálhattunk, megnézhettük a teljes épületet, a sztárok öltözőit használhattuk és mindent, ami ott volt. Mindenkinek igyekeztünk lehetőséget adni a színpadra jutáshoz. Összességében aznap szünetekkel együtt egy hét órás koncertfolyamra került sor, amelyben a kezdőktől a világ neves színpadaira is eljutott művészek és együtteseink is felléptek. Egy közös volt bennünk: mind a szigetvári zeneiskolában tanultunk. Ez egy életre szóló élményt adott mindannyiunknak, felejthetetlen nap volt, mindenkiről sugárzott az öröm. Ott volt a zene varázslata, arról nem is beszélve, hogy az ezer fős hangversenyterem megtelt és zömében szigetvári polgárokkal.
2013-as év számomra a fúvószenekar legnagyobb szakmai sikerét is elhozta. A WASBY nemzetközi fúvószenei világszövetség minősítési hangversenyén B kategóriában kiemelt arany minősítést értünk el. Ez egy kisvárosi fúvószenekar életében óriási eredmény. A zenekarban 64 fújták a hangszereiket. Rengeteg munka és kitartás volt ebben az eredményben, de megérte. A hangverseny különlegessége volt még, hogy erre az alkalomra Wirth Márton Pécsett élő zeneszerző egy darabor írt felkérésemre zenekarunknak erre az alkalomra, mely ősbemutatóként hangzott el a minősítő hangversenyen. Ebben az évben a város „Szigetvár Zenei Nagykövete” címet adományozott a számomra. Ez évben a zeneiskolával is kiemelkedő esemény történt. Sok utánajárás és kapcsolatkeresés után újra önálló iskola lett 2013. szeptember 1–vel a zeneiskolánk. A tankerületek megalakulásával adódott erre lehetőség és ezt sikerült kihasználnunk. Ettől kezdve a zeneiskolánk hivatalos neve: Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola. Különösen nagy elégtétel volt ez a számomra, hiszen 2000-ben vették el tőlünk az önállóságot és 13 év után sikerült azt újra visszakapni!
Szigetvár neve Zrínyi Miklós és a várvédő katonái 1566-os hősiessége révén került be a hazai és a nemzetközi történelembe. 2016-ban a 450 éves jubileumhoz kötődve egész éves programsorozattal ünnepelt a város. Az évfordulót a kormány kiemelten támogatta, kormánybiztost jelölt ki a Zrínyi emlékév megszervezésére, lebonyolítására. E sorozatban jelentős részt vállalt a zenei rendezvények kapcsán a zeneiskola és a fúvószenekar. Megkerestem a lebonyolítás megszervezéséért megbízott kormánybiztost és felajánlottam neki a közreműködésünket. Ő ezt szívesen fogadta és szerves részeivé váltunk a rendezvénysorozatnak. A fúvószenekar az ünnepélyeken működött közre és egy extra zenei teljesítménnyel rukkolt elő:1566 perc alatt körbe hajózva a Balatont 23 kikötőben adott 20 perces koncerteket a hajó fedélzetéről. Ezt a teljesítményt bejegyezték hivatalosan magyar rekordként és a médiában jelentős helyt foglaltak el a tudósítások a különleges eseményről. A zeneiskola részéről sok hangversenyt szerveztünk. A felkérésemre egyik kollégám a szigetvári amatőr együttesek számára (Tinódi Vegyeskar, Szívhúrosok Zenekar, Fúvószenekar) egy közös művet komponált, melyet ünnepi keretek között adtunk elő a Város napján. Az ünnepségsorozatot lezáró gálahangversenyen a pécsi Kodály Központban is felléphettünk. Ebben az évben teljesítettük a feltételeket és hivatalosan Tehetségpont lett az iskolánk.
2017-ben az Oktatási Hivatal első alkalommal hirdetett pályázatot az intézmények számára bázisintézményi cím elnyerésére. Javaslatomra beadtuk a pályázatot, mely sikeres lett és a 2017 – 20 közötti időszakra elnyertük az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet. Jó gyakorlatainkat közzétettük, szakmai programokat szerveztünk, melyeken az általunk kidolgozott anyagokat, módszereket bemutattuk, mindenki számára elérhetővé tettük. Az általunk szerzett tudást közkinccsé tettük, továbbadtuk. A következő kiíráson is részt vettünk, újabb jó gyakorlattal bővítettük a repertoárunkat, a pályázatunkat újra befogadták és sikeresnek minősítették. A Bázisintézmény címet 2020 és 2023 között is viselhetjük.
2018 újra a fúvószenekar kiemelkedő szakmai sikerét hozta el a számomra. Ebben az évben nekünk ítélte oda a szakmai grémium a Baranya Príma Díjat. Két kollégám több éves előkészítő munka után megalkotta a „Kicsik vagyunk, muzsikálunk” c. kottás könyvét, mely eredetileg zongorára és gitárra íródott, de átirat formájában bármilyen szóló hangszeren előadható zongorával. Segítettem nekik, hogy minél szélesebb skálájú közönség előtt bemutathassák a kötetet hangverseny formájában és eljuttattam zenei kiadóhoz is a kottaanyagot. E füzetet azóta is használják a kollégák, sőt a megyében több zeneiskola is kért belőle példányokat. Ebben az évben a hegedűs kolléganő megalakította a Violinok Szigetvári Hegedűegyüttest ekkori és régi növendékeiből. Ahogy a Szívhúrosok Zenekarnak
megalakulása óta folyamatosan, úgy Nekik is minden segítséget megadtam, hogy a már első alkalommal sikert arató együttes működési feltételei minél jobbak legyenek.
A 2019-es év kitörölhetetlenül tragikus év lett a zeneiskolánk számára. Az év első felében mindössze 50 évesen elhunyt gitáros kollégánk, aki többek között a Szívhúrosok Zenekar motorja volt. Sajnos az együttes lassan meg is szűnt. Az év második felében tragikus gyorsasággal elhunyt a még aktív életét élő hegedűs kolléganőnk, akinek szíve csücske volt a Szigetvári Violinok Hegedűegyüttes, ami szintén nem tud nélküle működni. E két kolléga elvesztésével óriási űr keletkezett iskolánk életében, mely mind a mai napig érezteti hatását. Számomra még tetézte a bajt, hogy rajtam kívül csak ők ketten voltak szigetváriak és jóban, rosszban együtt töltöttünk el évtizedeket a zeneiskolánk, a mi zeneiskolánk falai között. A tanárhiány miatt is nagy nehézséget okozott a pótlásuk, de nagy nehezen sikerült átvészelni ezt a roppant nehéz időszakot. A munka folytatódott, a tanári kar átalakult, az új kollégák szerencsésen beilleszkedtek a közösségbe, sikerült nekik azt a roppant nehéz feladatot megoldani, hogy az elhunyt kollégák növendékeit tovább tanítsák. A helyzet adta nagyon nehéz teendőket magam is segítettem minden eszközzel pozitívan befolyásolni. Mindezen problémák mellett 2019. június 12-én felállítottunk a zeneiskolában is egy magyar rekordot: az egy nap alatt zeneiskolások által a legtöbbször előadott zenés darab rekordját. A tulipánná vált királyfi zenés meseelőadás egymást követően 9-szer került előadásra közönség előtt. Közben készültünk és terveztük a 2020-ban sorra kerülő 50 éves jubileumi év méltó megünneplésére.
2020 szépen indult. Iskolánk kezdeményezésére 1999 óta a Magyar Kultúra Napját mi szervezzük és adjuk a műsort. Magas színvonalú, ősbemutatóval egybekötött rendezvénnyel tudtuk elindítani az 50 éves jubileumi rendezvénysorozatunkat, melyet egész évre terveztünk. De sors keze másképp alakította az emberiség sorsát és a mienkét is. Elindult egy vírus, amit akkor még nem ismertünk és akkora bajt hozott mindenkire, amire még gondolni sem mertünk azelőtt. 2020. március 16-án bezárták az iskolák kapuit, hogy ne tudjon a végzetes kór olyan gyorsan terjedni és a szemünk előtt, a mi közreműködésünkkel kellett az oktatást más dimenzióba helyezni. Jött az addig még ismeretlen digitális oktatás. Nincs személyes találkozás, nincs hangverseny, kapcsolat csak az éteren keresztül lehetséges. Alkalmaztuk a megszerzett számítástechnikai tudásunkat és szinte pillanatok alatt telefonon v. laptopon keresztül láttuk egymást a növendékeinkkel és „bementünk a szobájukba”. Nem sírjuk vissza azokat az időket, így ment el a 2020-as év és mindez átnyúlott a 2021-es év első felére is. Minden kommunikáció a kütyükön zajlott és ez teljes romba döntötte a jubileumi terveinket!
Csak online zajlott minden, a versenyek is. Ami a zene esetében elég sok problémás dolgot felvet. 2021 tavaszán gondoltam úgy, hogy az ősszel megtarthatjuk a jubileumunkat. És nekiálltam újra szervezni a teljes programot. Egy ilyen jubileumba beleesni egy vezetőnek nagy szerencse. Nekem megadatott, hogy kitaláljam és leszervezzem a-z-ig a teljes jubileumi rendezvénysorozatot. Az első percétől az utolsóig szívesen foglalkoztam vele, igyekeztem szívem, lelkem beleadni, méltó és emlékezetes élményeket adni az ünneplő, zeneszerető embereknek. Úgy érzem, és ezt mutatták a visszajelzések is, sikerült. Minden hétre jutott rendezvény, jöttek hangversenyt adni a volt növendékeink, középiskolások és egyetemisták, a tőlünk indult tanárok és művészek is. Közben átneveztük a sorozatot 50+1-re. A jubileumi záróhangversenyre 2021. november 25-én került sor a szigetvári Vigadóban. Szót kaptak a legkisebbektől elkezdve a világ nagy színpadjaira eljutott művészekig mindenki. A hangverseny teljes műsora megtekinthető a youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/watch?v=xDc2uKMgtS0 A fúvószenekar is jubileumot ünnepelt ebben az évben, a 35.-et. Ebből az alkalomból a WASBY Nemzetközi Fúvószenei Világszövetség kitüntető címét kaptam meg karnagyi munkámért, ezenfelül a Szigetvári Tankerületi Központ pedagógus nap alkalmából miniszteri dicséretre terjesztett fel, melyet ünnepélyes keretek között vettem át a tankerületi pedagógus napon. 2022 tavaszán még folytatódott az 50 éves jubileumi rendezvénysorozat ráadás koncertekkel, és egy különleges „plafon” kiállítással, melynek 50 év – 50 plakát volt a címe és a 65×125 cm-es plakátok a plafonról lettek lelógatva a folyosónkon és mind a mai napig megtekinthetőek. A 2 évesre sikerült jubileumi rendezvénysorozatot az „Ez nem bagatell …” c. jubileumi könyvünk kiadásával fejeztük be.
Már évek óta csak digitális formában jelenik meg a Parlando c. zenei folyóirat, melyet rendszeresen áttanulmányozok. Ebből tájékozódom elsősorban a magyar zeni élet eseményeiről, az új zenepedagógiai módszerekről, melyekről részletes tájékoztatás található az elektronikus újságban. Az újságot a kollégáimnak is továbbküldöm, és külön felhívom a figyelmüket arra, ha az Ő szakterületükre vonatkozó cikket, tanulmányt találok.
A 2022 szeptemberében elkezdődött tanévben és a nyugdíjazásomig eltöltendő időben szeretném a mesterprogramomat megvalósítani és kilobbizni az iskola felújítását. Mindemellett az iskolát továbbra is törvényszerűen vezetni, a kollégákat támogatni a munkájukban, a szakmai fejlődésüket biztosítani, az újításokat segíteni.